Teljeskörű jármű adatok

  • Teljes: az összes járművel kapcsolatos adat, esemény, dokumentum, költség egy helyen fellelhető
  • Világos felelősségi körök a járművek egyes csoportjaiért: a járművek egyes csoportjai külön-külön személyekhez rendelhetőek, sőt, ezek a személyek eltérhetnek attól függően, hogy üzemeltetőről, tulajdonosról vagy éppen az adott jármű értékesítőjéről (amennyiben a jármű kapacitását külső félnek is – akár időlegesen is – értékesíti az adott szervezet) van szó

Dokumentumok, számlák

  • Dokumentum-nyilvántartás: az összes, járművel kapcsolatos dokumentum Word, Excel, PDF, JPEG vagy számos más formátumban való rögzítése, csatolása a jármű mellé, úgy, hogy az később a közös “nagy” dokumentum-tárban is elérhető (természetesen megfelelő jogosultság mellett)
  • Számla nyilvántartás: bejövő és kimenő egyaránt: a járművekhez közvetlenül kapcsolódó illetve általános szállítói költségek követése ide értve a szerviz, üzemanyag, lízing, biztosítás, teljeskörű flottaüzemeltetés és egyéb költség-tételeket valamint kapcsolódó számlákat is.
  • E mellett a vonatkozó költségek továbbszámlázása illetve egyéb vevői számlák kiállítása, ide értve a belső továbbszámlázást is (pl. alkalmazottak vagy más szervezetek felé)

Költségek, tankolások

  • Költség tervek és tények: adott szervezet illetve költséghely költséghelyi terveinek rögzítése és annak követése a járművekkel kapcsolatos közvetlen és általános költségek vonatkozásában egyaránt
  • Tankolások és üzemanyag-kártyák: üzemanyag-kutak, tankolások és üzemanyag kártyák nyilvántartása, ezek járművekhez illetve járművezetőkhöz való rendelése, érvényességgel és érvényesség-figyeléssel

Járműkövetés

  • Nyitott interfész járműkövető berendezés illesztéséhez: jármű-pozíciók illetve egyéb adatok (elindulás-megállás, nyitás-zárás, üzemanyag tankolás, üzemanyag fogyasztás, rendkívüli események és riasztások) átvétele

Menetlevelek

  • Menetlevelek (vagy máshogy is nevezhető): a teljesítmények követése, a megtett távolság illetve időráfordítás minősítése többféleképpen, ezek alapján elszámolás a gépjárművezetőkkel

Gépkocsivezetők

  • Gépkocsivezető nyilvántartás: gépjárművezetői engedélyek, gépjárművezető, azok jogosultságai (mely járművezető mely járműveket vezethet)

Biztosítások

  • Biztosítás: a biztosítások jellege, típusa, lejárata, érvényessége, feltételei, mind egy helyen nyilvántartva, világosan eszközhöz (járműhöz) rendelve

Karbantartás, javítás

  • Karbantartás és javítás ütemezés és követés: karbantartások ütemezése, tervezése az adott járművek vonatkozásában

Több cég, szervezet

  • Több irányított szervezet, egység egy helyen való egységes kezelése: első ránézésre kevésbé fontosnak tűnhet ez az előny, de ha egyszer megtapasztalta, ez a legfontosabb képességek egyikévé válik majd: amennyiben több szervezetet irányítana egyben (pl. több intézmény flottájának kezelése egyben), melyek azonos szabályokat, folyamatokat és jelentési igényeket támasztanak, úgy nincs egyetlen más eszköz sem, mely annyit tehetne Önért, mint a 10XONE. Az összes ilyen egységét, szervezetét egymástól függetlenül, de mégis azonos alapokon, azonos szabályok, adatgyűjtési és elemzési módszerek alkalmazásával irányíthatja, az egyébként sokszor költséges és fájdalmas rendszerintegráció nélkül. Ismételjük: mindezt együtt, egyetlen eszközben, egyetlen helyen, komplex beállítások vagy képzés igénye nélkül.
  • Külső szervezetek számára is nyitott: külső szervizek, külső felek (pl. lízingcégek) is hozzáférhetnek, megfelelő jogosultságok birtokában. Gyakorlatilag egyenrangú félként működhetnek együtt Önnel, az ön cégével, szervezetével, mintha ugyanabban a szobában ülnének.  A 10XONE természetesen “kitalálja”, hogy ki mit láthat, ki mely adatokhoz férhet hozzá, ki mit módosíthat – és a módosításokat naplózza is.

Flottakezelés – specifikus megoldás, képességek

Önnek kiterjedt flottája van – legyen az vontató, pótkocsi, busz, személyautó vagy motorkerékpár – és Ön szeretné ismerni ezen járművek elérhetőségét, költségeit, technikai és jogi (tulajdoni) állapotát.

E mellett tervezni és jóváhagyni szeretné a költségeket, és – amennyiben ez Önnek fontos – a járművekhez kapcsolódó bevételeket.

E mellett akár még azt is követni szeretné, hogy mely járművet mikor ki vezetett / bérelt – egy adott “menetlevél” vagy “járat” (vagy egyéb, aminek Ön nevezi) vonatkozásában.

FELIRATKOZÁS INGYEN! >