fbpx

10XMLM – ÉPÍTSE SIKERESEBBEN MLM ÜZLETÉT

MEGOLDÁSOK OKOSAN ÉS EGYBEN

10XMLM – egy új eszköz, amivel sikeresebben építheti MLM üzletét.
Kíváncsi rá, hogyan tud könnyebben kommunikálni munkatársaival, egy helyen kezelni az összes üzleti ügyét, mérni a teljesítményüket, és ott javítani a hatékonyságukon ahol a leginkább kell?
Egy MLM szoftverrel, ami az MLM és network marketing területén dolgozók számára készült eszköz. A 10XMLM mellyel növelheti az értékesítést, és eredményesebben építheti hálózatát. Ezután könnyebben teszi sikeressé az MLM üzletét.
FELIRATKOZÁS INGYEN >

Nyilván tudja tartani az összes ügyfelét, partnerét, MLM-s munkatársát. Intelligens naptár segítségével hatékonyan tudja szervezni munkáját az. Chat és email funkcióval hatékonyabban tud kommunikálni. Feladatkezelő használatával ezentúl mindig pontosan fogja tudni, hogy kinek, mit és mikorra kell elintéznie, és üzleti ügyeiben visszamenőleg is meg tudja nézni, hogy mi történt. Nyilván tudja tartani ügyfelei vásárlását, így hatékonyabban tudja kiszolgálni folyamatos rendeléseiket.
Dokumentumait on-line tudja tárolni, és bármikor meg tudja osztani másokkal. Vezetői támogatás funkciókkal könnyebben tudja menedzselni a teljes MLM hálózatát, mérni tudja saját és munkatársai teljesítményét. A felhő alapú technológiának köszönhetően a 10XMLM bárhonnan, bármikor elérheti, és közösen tudja használni munkatársaival, legyenek a világ bármely pontján. A 10XMLM szoftver mindent tartalmaz, mellyel Ön sikeres lehet az MLM üzlet területén.

MLM HÁLÓZATOKNAK A BACK OFFICE TEVÉKENYSÉG KISZOLGÁLÁSÁRA IS ALKALMAS AZ MLM SZOFTVER (PL. ELSZÁMOLÁSI RENDSZER, SZERZŐDÉSKEZELÉS, RAKTÁRKÉSZLETEK KEZELÉSE STB.), ÉS A CRM TERÜLETÉN LÉVŐ TEVÉKENYSÉGEK ELVÉGZÉSÉRE IS.

10XMLM egy okos, MLM üzletet támogató felhő alapú MLM szoftver szolgáltatás, mellyel növelheti a saját és hálózata eredményeit, és munkatársai is hatékonyabban végezhetik a munkájukat. A rendszer támogatja a munkatársak munkáját, hatékonyabbá teszi az ügyfélkiszolgálást az első hívástól, a teljes értékesítési ciklus végéig, sőt az üzlet megkötése után is elősegíti a hosszú távú ügyfélkapcsolat ápolást.
Ezután az MLM-s hálózatépítők azokkal a feladataikkal tudnak foglalkozni, amik ténylegesen bevételt hoznak az MLM hálózatnak, értéket teremt az ügyfeleiknek, és mindezt sokkal hatékonyabban, mint eddig. Az értékesítési know-how az Ön MLM hálózatáé, mi ahhoz tudunk támogatást nyújtani a legmodernebb technológia segítségével, hogy ez a tudás a gyakorlatban, a napi munkájuk során, minél jobban megvalósuljon egy MLM szoftver támogatásával.

VÁLLALATUNK CÉLJA, HOGY AZ ÖN MLM-S MUNKATÁRSAI IS HATÉKONYAN ÉS ÉLVEZETTEL VÉGEZHESSÉK MUNKÁJUKAT, ÉPÍTHESSÉK HÁLÓZATUKAT, MELYHEZ MEGFELELŐ HÁTTERET TUD BIZTOSÍTANI A 10XMLM SZOFTVER.

OLVASSA EL TOVÁBBI TERVEINKET, ISMERJE MEG AZ IDÉN BEVEZETÉSRE KERÜLŐ TOVÁBBI MODULOKAT

ISMERJE MEG A TOVÁBBI MODULOKAT >

10XMLM

Megoldások okosan és egyben

10X több előny, mint eddig a sikeres MLM üzlethez
IRATKOZZON FEL INGYEN! >

Minden, ami fontos, egyben: Miért használna mindenre más eszközt, ha megkaphatja az MLM-s értékesítés támogató rendszerek svájci bicskáját? Ezen túl nyilvántarthatja az összes ügyfelét, dokumentumát, elvégzendő feladatát, könnyedén tud tervezni és mérni, az MLM vezetők pedig hatékonyan irányíthatják csapatukat, és még sok hasznos megoldás előnyét élvezheti.
Ismeri az ügyfeleit: Rendelkezik minden információval az ügyfeleiről, hogy hatékonyan tudja elvégezni a munkáját? És ezt fel is használja? A tudás hatalom, nincs ez másképp az üzleti életben sem. Egyre fontosabb, hogy minél több információval rendelkezzünk ügyfeleinkről, ÉS ezt hatékonyan fel is használjuk, hogy minden ügyfelünk elégedett legyen, és hosszútávon is az ügyfelünk maradjon.

Időgazdálkodás: Mennyivel tudná növelni a bevételét, ha ugyanazt, amit eddig csinált, ezen túl rövidebb idő alatt is el tudná végezni? Ezen túl minden fontos információt, dokumentumot egy helyen elérhet, a tárolt adatok alapján pillanatok alatt tud készíteni ajánlatokat, email-eket, szerződéseket, jelentéseket. Intelligens naptár és teendő kezelőnk segítségével jobban tudja majd ütemezni feladatait. Ezáltal hetente akár órákat is meg tud takarítani.

Tervezés: Ha nem tudja hova szeretne eljutni, akkor Ön szerint mennyi ideig fog tartani, hogy odaérjen? Segítségünkkel könnyedén megtervezheti, hogy mi szükséges céljai eléréséhez, így mindig pontosan fogja tudni, hogy milyen tevékenységből, mennyit kell elvégeznie, hogy megvalósítsa álmait.
Rugalmas, gyors: Érezte már, hogy a várakozás percei órákra nyúlnak, és persze mindig akkor, amikor sürgősen kellene valamit intézni? Rendszerét egy átlagos internet kapcsolattal mindig gyorsan elérheti, hogy ne késse le az üzleti lehetőségeket. Olyan rendszert szeretne, mely nem csak most felel meg a kihívásoknak, hanem ha megváltoznak a körülmények, akkor a rendszere is ennek megfelelően változna? Az üzleti világ egyre gyorsabban változik, csak azok érhetnek el tartós sikert, akik az új kihívásokra is választ tudnak adni, rendszerünk Önnel együtt fog változni, hogy mindig megfeleljen az egyre újabb és újabb kihívásoknak.

Mérés: Mérés nélkül meg tudja mondani, hol kell javítani üzletmenetén, hogy eredményesebb legyen? Csak akkor tudja eredményesen javítani saját és hálózata teljesítményét, ha tudja, hogy hol kell javítani. Mennyi idejébe kerülne megmondani, hogy mekkora volt munkatársainak a teljesítménye az elmúlt időszakban? Rendszerünk megmutatja, akár kevesebb, mint 1 perc alatt, hogy ki, miből és mennyit teljesített az adott időszakban.

Vezetés / szervezés: Érezte már, hogy 100 felé kell szakadnia, hogy működjenek a dolgok? Rendszerünk akkor is mutatja az utat munkatársainak, ha Ön nincs jelen, és bármikor a rendelkezésére bocsájtja a vezetéshez szükséges információkat. Tudja, hogyan lehet hatékonyan szervezni hálózatát? A rendszer végig vezeti munkatársait az üzleti folyamatokon, mutatja nekik az utat, akkor is, ha Ön nincs jelen.
Know-how hatékonyabb felhasználása: Ön szerint jelenleg a maximumot tudja kihozni hálózata know-how-jából? A rendszer nem mondja meg Önnek, hogy mit és hogyan csináljon, viszont segít abban, hogy az Ön és hálózata know-how-ja ténylegesen megvalósuljon, és a gyakorlatban is alkalmazásra kerüljön, ne csak az oktatási anyagokban legyen benne. Mert csak az a tudás képes értéket teremteni, amit használnak is.
Költséghatékony üzleti modell: Megér Önnek üzletének a jövője, kevesebb, mint napi 1 kávé árát? Értékesítés támogatási rendszerünk használata nem igényel nagyobb kiadást, csak egy kedvező havidíjat kell fizetnie. Önnek is többszörösen megtérülhet ez a befektetés.
Felhő alapú technológia: Tudja, hogyan lehetséges üzletét, bárhonnan, bármikor eredményesen menedzselni? A felhő alapú technológiának köszönhetően, Ön szabadon elérheti egy átlagos számítógép és internetkapcsolat segítségével a teljes rendszert. Gyakorlatilag olyan egyszerűen működik, mint a közmű. Ha Önnek vízre van szüksége, csak kinyitja a csapot és folyik a víz. Ezután Ön hatékonyan tudja építeni üzletét, bárhonnan, bármikor, szabadon.

MILYEN MEGOLDÁSSAL LENDÍTHETI FEL MLM ÜZLETÉT?

MLM megoldások okosan és egyben

Az MLM-esek számára vannak jó naptárak és naptár-szoftverek; hatékony feladatkezelő rendszerek, tervezést és mérést elősegítő megoldások, e-mail és körlevél küldő rendszerek.  Minden területen találni megoldást.

IRATKOZZON FEL INGYEN! >

Megoldások csomagokAlapÜzletiProfi
Bevezető ár1 999 Ft / hó2 499 Ft / hó25 999 Ft / hó
Normál ár2 999 Ft / hó3 499 Ft / hó39 999 Ft / hó
Megoldások
AlapÜzletiProfi
Okos feladatlista – “személyi edző”
OOO
Naptár – “mikor mit csinálunk”OOO
Ismerősök felvételeOOO
ChatOOO
Hálózati hírlevél olvasása, és hozzászólásOOO
Üzenő fal olvasása, és hozzászólás (tervezett)OOO
Névjegyek, ügyfélnyilvántartás
OOO
OO
OO
OO
OO
Fejlett feladatlista – “profi edző”OO
Dokumentumok elektronikus tárolása, kezelése, egységesen, egy helyenOO
Pénz kezelés pl. rendelések, szerződések pénzügyi adatainak nyilvántartásaOO
E-mailek és feladatok kezelése – egyben, “okosan”OO
Korlátlan MLM hálózathoz csatlakozásO
Üzleti ügyek – rajzolható, a teljes hálózattal betartatható folyamatokO
Teljes hálózatra kiterjedő szerződés- és dokumentumtárO
Hálózati hírlevelek küldése (tervezett)O
Üzenőfal indítása (tervezett)O

10XMLM – PARTNERSÉG

Ma a sikerhez elengedhetetlenül fontos a másokkal való együttműködés.

A 10XMLM-nek is az egyik kiemelkedő funkciója, hogy a felhasználók bárkivel szabadon együtt tudnak működni rajta keresztül.

PARTNERPROGRAM: AJÁNLJA A 10XMLM-T ÉS KERESSEN KÖNNYEDÉN PÉNZT.

Milyen előnyöket tudunk kínálni partnerprogramunkkal?

  • Folyamatos passzív bevétel, amíg használják a 10XMLM-t, mi is folyamatosan fizetünk jutalékot
  • Egyedi szolgáltatás, jelenleg kevés jó megoldás közül tudnak választani ügyfeleink, ráadásul ezek többsége külföldi, ezért a konkurencia is nagyon kicsi
  • Kevés befektetést igénylő munka, mert az ügyfelekkel tanácsadóink veszik fel a kapcsolatot, Önnek elég csak ajánlani minket
  • Egyedi kedvezmény, minden Ön által ajánlott ügyfél kedvezményt kap az induláskor, ezért nekik is megéri Önnön keresztül igénybe venni szolgáltatásunkat
  • Kezdje a lényeggel, nem szükséges termékfejlesztés, beruházás, nem kell marketing anyagokat készíteni, mert mindent készen adunk Önnek is. Így Ön azonnal a lényegre térhet – a pénzkeresésre

Szeretne további tájékoztatást kapni az együttműködésről, partnerprogramunkról?

Töltse ki az alábbi adatlapot, és partneri kapcsolattartónk felveszi Önnel a kapcsolatot.

Gidró Tamás

Gidró Tamás

MLM MEGOLDÁSOK DIVÍZIÓ VEZETŐ

tamas.gidro@10xone.com
+36 30 732 25 74

Üzenetküldés