Mérje MLM csapata teljesítményét

Szeretné folyamatosan javítani MLM csapata teljesítményét?

Ismerje meg a 10XMLM megoldását az MLM csapatok teljesítménymérésének a területén

Ehhez tudnia kell, hogy milyen eredmények születtek MLM csapatában, mennyire hatékonyak az MLM tagok. Időnként felül kell vizsgálni, hogy jó irányba tartanak-e, és ha nem, akkor korrigálni kell.Ahhoz, hogy javítani tudjon saját vagy MLM hálózata teljesítményén, fontos, hogy mérni is tudja.

Mérési funkciónak köszönhetően, nyomon tudjuk követni, hogy jó úton haladnak-e céljaik felé, kell-e korrigálni. Láthatják azt is, hogy az MLM hálózatának tagjai a munkájuk mely lépéseiben sikeresek, és hol kell esetleg javítani, hogy eredményeik növekedjenek. Megmutatja például, hogy hány hívásból, hány találkozót sikerül egyeztetniük, hány találkozóból született üzlet, és mekkora üzletet tudtak kötni.

Eddig miből állt az MLM-ben a teljesítménymérés?

Mindenkinek statisztikákat kellett készíteni, amit a legtöbb hálózatépítő nem szeretet. Vagy elkészítették, vagy nem. A statisztikákat ráadásul sok esetben még összesíteni is kell, és általában kevés vagy nem megfelelő információhoz jutott, így nehezen tudott jó döntést hozni.

Ezen túl a teljes statisztikakészítést és a vele kapcsolatos gondokat száműzheti Ön és az MLM hálózatának a tagjai is. A rendszer automatikusan méri a teljesítményhez kapcsolódó adatokat az MLM hálózat azon tagjainál, akik használják a rendszert.

Milyen előnyökkel jár, a mérési funkció az MLM vezetők számára?

  • Mindig naprakész adatokkal fog rendelkezni a saját és MLM hálózata teljesítményével kapcsolatosan
  • Pillanatok alatt minden vezetői döntéshez szükséges információ a rendelkezésére fog állni
  • Meg tudja majd mondani, melyik hálózatépítőnek hány tárgyalása, időpont egyeztetés, stb. volt az elmúlt időszakban
  • Teljesítmény adatokat meg tudja nézni adott MLM tagra, és MLM csoportokra  bontva is
  • A teljesítményváltozást nyomon követheti hónapról-hónapra
  • Mivel pontos adatokkal fog rendelkezni az MLM hálózatának a tagjairól, és MLM csapatok teljesítményéről, így könnyebben tud segíteni teljesítményük fejlesztésében, mert látni fogja, ki az, akinek kevés időpontja van, kinek kell a tárgyalástechnikában segíteni, ki az, aki az ajánláskérésben sikertelen
Próbálja ki
kötelezettség-
mentesen
a 10XMLM
megoldást!

Ismerje meg a többi MLM megoldástKapcsolatfelvétel